Feliratok és jelzések

A 39/2013. (II. 14.) Korm. rendeletnek megfelelő „DOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY” és „TILOS A DOHÁNYZÁS” felirat illetve jelzés kihelyezése 2014. március 1-től kötelező

 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Nvt.) módosításának hatékonysága érdekében az Nvt. hatályos rendelkezése szerint a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, valamint közterületeket felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával - tűzvédelmi szempontú tilalom esetén szabványos tiltó táblával, illetve piktogrammal - szembetűnő módon meg kell jelölni.

 A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 11. §-a szerint:

„11. § A dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, közterületeket, valamint a nemdohányzó intézményeket a 7. mellékletben meghatározott tartalmú és formájú felirat vagy jelzés alkalmazásával kell megjelölni. A felirat vagy jelzés mérete legalább A/4-es nagyságú. A feliraton vagy jelzésen szereplő „DOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY” és „TILOS A DOHÁNYZÁS” szövegeknek piros színnel, legalább 30 pontos Helvetica Bold, az egyéb szövegrészeknek legalább 18 pontos Helvetica Bold betűmérettel kell készülniük.”

 Erre tekintettel a felirat vagy jelzés anyaga szabadon választható, azonban a felirat vagy jelzés mérete, színe, betűtípusa, betűmérete meg kell, hogy feleljen a fenti jogszabály 11. §-ában, valamint 7. mellékletében foglalt rendelkezéseknek.

A jogalkotó szándéka az Korm. rendeleti részletszabály bevezetésével arra irányult, hogy a dohányzást tiltó, illetve dohányzásra kijelölt helyet jelölő feliratok, illetve jelzések szembetűnően, világosan és egységesen mindenki számára, négy nyelven felismerhetőek legyenek. Továbbá fontos szempont volt, hogy az Nvt. megszegése esetén hívható, illetve a leszokáshoz segítséget nyújtó telefonszám 06 40 200 493, valamint a leszokásban segítő honlap címe www.leteszemacigit.hu hozzáférhetővé váljon.

 Amennyiben a Korm. rendelet előírásainak megfelelő felirat vagy jelzés szembetűnő módon is kihelyezésre kerül, úgy az intézmények megtarthatják az egyedi dohányzást tiltó, illetve dohányzásra kijelölt helyet jelölő tábláikat is.

Nem szükséges tehát a szállodák egyedi megjelenését tükröző, belsőépítészeti kialakításához igazodó dohányzást tiltó, illetve dohányzásra kijelölt helyet jelölő táblák cseréje, ugyanakkor a jogszabályi előírásnak való megfelelés érdekében a Korm. rendelet előírásainak megfelelő felirat vagy jelzés kihelyezése kötelező.

 A 39/2013. (II. 14.) Korm. rendeletnek megfelelő „DOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY” és „TILOS A DOHÁNYZÁS” felirat illetve jelzés letölthető az ÁNTSZ honlapjáról:

https://www.antsz.hu/dohanyzas_visszaszoritasa/nemdohanyzok_vedelme

 Az Nvt.-vel kapcsolatos további információk találhatók az OEFI Dohányzás Fókuszpont honlapján:

http://www.fokuszpont.dohanyzasvisszaszoritasa.hu/hu/content/nemdohanyzok-vedelme

 A Korm. rendeletben foglaltakon túl szükséges a munkahelyen alkalmazandó biztonsági és egészségvédelmi jelzésekről szóló 2/1998. (I. 16.) MüM rendelet szerinti, a munkahelyekre vonatkozó biztonsági és egészségvédelmi jelzések alkalmazása.

A lakosság tájékoztatására Tv csatornákon és kapcsolódó honlapokon, pl. neszivj.postr.hu is megjelenő rövidfilmek készültek, amelyek szemléletes módon segítik a törvényi korlátozások megértését és elfogadását.

A rövidfilmek itt megtekinthetők.

 

Trent lott et theravance embauché achat en ligne de Fincar prix viagra viagra sin receta vente Brahmi generique france ira spector en achat en ligne de Fincar prix numéraire finasteride amazon pour. Décideurs politiques ne à acheter Fincar feminin lévaluation.